2014. április 11., péntek

Sziasztok itt az új rész, bár egy kicsit késtem vele. Azért remélem tetszeni fog, már csak azért is mert ez a rész Zayn szemszögéből van megírva. Nem tudom mennyire lett jó, azért remélem olvasható:) Mindenesetre jó olvasást!

UI: A díjat még egyszer nagyon köszönöm! :)

17. Fejezet 


Beleszerettem


Magam sem tudom mit kéne kezdenem az érzéseimmel, a vágyaimmal és azzal aki most vagyok. Az emberek annyi mindent túl tudnak bonyolítani. Sok dolgot, mely oly egyszerűen megoltható volna. Mégis úgy érzem, hogy hiába a bizonytalanság és a kétely, mert egyszerűen nem a félelem vezérli a cselekedeteimet. Hisz mitől is félhetnék? Szavaktól melyek fájnak? Tettektől, amik bizonytalanná tesznek még olyanokkal szemben is akik meg sem érdemlik, hogy a barátjuk legyek? Mitől is függ, hogy én ki vagyok? Vagy inkább kiktől is? Barátok és családtagok. Oly szépen hangzik a filmekben, mikor a gyerek reggel felkel, leül reggelizni a szüleivel. Az anyukája egy arcra puszival üdvözli, majd elé rakja a finom étket. Az apuka újságot olvas, megkérdezi, hogy hogyan megy az iskola és milyen az idény a focicsapatban, majd szigorúan de mégis büszkén kijelenti, hogy az álmokért, a jobb életért igenis küzdeni kell. Aztán jönnek a testvérek. Húgok akik nevetve rohannak le a lépcsőn, vagy veszekedve egymás haját tépik, mögöttük a kisöcs aki kómás arccal lefelé bandukol. Ilyen lenne egy normális család nemde? Persze sokan képzelik ezt, de a dolgok csak a legkisebb mértékben hasonlítanak a valósághoz. A képzeletemben egy olyan család jelenik meg, kik boldogan kelnek nap mint nap és mikor eljön az alvás jó éjt kívánnak egymásnak. Ehelyett mit kaptam? Na mit? Anyukát kit az élet gondjai terhelnek. Egy apukát ki megveti fiát, úgy, hogy az már épp eléggé megveti önmagát. Testvéreket kikben a szeretet legkisebb szikrája sincs meg. Megvolt. De már nincs. Hibák, döntések, kérdések, szavak, tettek. Dolgok melyek minden ember életében meghatározó szerepet töltenek be. Mert ki voltam én? Csak egy álmodozó kisgyerek, ki azt se tudta mi fán terem az elismerés és a munka? Igen talán ez voltam. És talán nagyképű is lettem, az idő múltával. De tényleg olyan rossz dolog ez? Tényleg baj, ha változom, ha büszke vagyok magamra? Elsőre azt mondanám, hogy nem, de ha jobban belegondolok, ha végignézem az életemet akkor azt kell mondjam igenis baj. Baj lett belőle. Mert mit is tehet egy lázadó fiú? Mogorvává válna, kevesebb törődne a családjával és többet a barátaival, többet azokkal akik talán meg sem érdemlik. Órákról való lógások, szaktanárik, melyeket neveletlenség miatt kap az ember és a bulik. Na igen, a bulik. Torkomba gombócnő, fejem lüktet, kezeim ökölbe szorulnak. Mélyet szívok cigimből, de már ez se segít. Emlékek, amiket legszívesebben kitörölnék az agyamból és elfelejteném örökre ha lehetne. De nem lehet.  Mert ez az emlék annyira elevenen bennem ég, hogy mikor lehunyom szemeimet, égő autókat látok és egy lány nyöszörgését hallom, aki utolsó lélekerejét összeszedve arra kér, mennyek, rohanjak, mert élnem kell! De miért nekem? Miért nem neki? Mivel vagyok több, hogy nekem kijár az élet folytatása míg neki nem? Fiatalabb vagyok, voltam ez tény, de akkor is megérdemeltem volna a halált. Mert én tettem. Én voltam. Ha nem megyek el a buliba, ha nem iszom le magam taj részegre, akkor ő nem jön utánam és nem hal meg. Ma is élhetne és reggelente még mindig ordibálva ébreszthetne. Mire megkérdezném: Ez miért jó? Mire ő azt felelné:Mert így felkelsz öcsi! És én tényleg felkeltem és neki tényleg igaza volt. Akkor én ezt mérhetetlenül utáltam, de most hiányzik. Hiányzik mert szerettem, mert őt mindenki szerette. Azóta engem senki se szeret, de talán ez így van jól. Talán így helyes...
- Zayn! - Szólít meg egy ismerős hang. Tengelyem körül megfordulva észreveszem a felém sebes léptekkel közelítő Niallt, aki már focimezében virít és boldog mosollyal nyugtázza, hogy én is részt veszek a mai játékban. - Mit csinálsz? - Vonja fel szemöldökét.
- Csak kijöttem cigizni. - Minek titkolnám? Előtte nem kell.
- Nem gondolod, hogy elég káros dolog ez egy focistának? - Kérdezi sóhajtva, bár válaszom már úgy is tudja, mert ezt minden esetben csak egy vállrándítással rendezem el. - Jól van én nem szólok bele, de jobb lenne ha végre leszoknál! - Milyen kis aranyos. Nem akar beleszólni, de mégis megteszik. Ennek ellenére nem tudok rá haragudni, így csak mosolyogva annyit mondok.
- Lefogok. - Mondom és ő csak megrázza fejét, mert tudja, hogy úgy sem fogok. Most biztosan nem. Nem menne.
- Mondom, nekem mindegy. - Dehogy mindegy. Nevetek fel magamban, mert tudom, hogy zavarja. Figyel rám. Törődik velem. Talán ő egyedül. - Gyere lassan kezdődik a meccs. - Én meg csak bólintok és ketten ballagunk a stadion felé, ahol már vár ránk az ellenfél és kilencven percnyi küzdés. Ez kell nekem. Figyelemelterelés.

***
Lihegve dőlök a fűre. A nap folyamán talán most először varázsolok mosolyt arcomra, mivel a rengetek futás, harcolás és ütközés meghozta gyümölcsét. Nyertünk! Annyira örülök ennek, hogy kezdem azt hinni megbolondultam. Arcom kivörösödött, leizzadtam és szomjúság gyötör, de nem tud érdekelni. Mert ez az egy, még teljes egészében megmaradt nekem. Ebben vagyok tehetséges. Ez az én utam. Nevetések, tapsoló és kiabáló emberek tucatjai harsogják nevünket és egy emberként állnak fel, tiszteletük jelképeként. Nézem az eget és legszívesebben megállítottam volna az időt, de ez persze lehetetlen. Lassan tápászkodok fel. Látni akarom! Kíváncsian forgatom körbe fejem, a stadionban lévőket figyelem. Festett arcok, zászlók, fiúk és lányok ezrei mosolyognak rám. Baromi jó érzés! 
- Gyere szépfiú, most téged éltetünk! - Áll meg mellettem Harry és a jobbját nyújtja, hogy segítsen felállni. Egy ideig hezitálok, annyira törékenynek látszik ez az állapot, ami most körbevesz, hogy félek összetörik ezt pedig nagyon nem szeretném. - Zayn ez valami zseniális volt! - Dicsért meg, majd kezét vállamra helyezte. - Ha nem vagy, nem nyerünk.
- Túlzol. - Mondom talán túl semmitmondóan, de ez vagyok én. És ő ezt tudja.
- Lehet. - Kacsint rám, majd jobb kezemet megragadva, a magasba lendíti azt és ha eddig azt hittem a tömeg őrjöng akkor tévedtem, mert az igazi hangzavar csak ekkor kezdődött. 
- Zayn!  Zayn!   Zayn! - Ordibálták én pedig el se hittem. Álmodom.
- Élvezd ki! - Jön mellém Liam is. - Megérdemled! - Mondja. - És te is! - Teszi hozzá, majd a szöszire néz, aki egy szerény mosollyal intézi el a dicsérő szavakat.
- Ha ti nem vagytok nem ment volna. - Válaszolja végül, majd hátam mögött átnézve erősen figyelni kezd valamit. Ajkai hirtelenjében újból felfelé görbülnek és int valakinek. Megfordulva, a világ mintha lelassult volna, de persze ezt csak én érezhettem így. Emily és Ashly. Harry felé kapom fejem, aki inkább elfordult a másik irányba. Nem csodálom. A lányok arca kivirult az örömtől. Csapatunk színeibe öltöztek és meglehetősen jól is mutattak benne. Verd ki a fejedből! Verd ki! Szólok rá magamra, hisz Emily-re nézek a szívem az eddiginél is hevesebben kezd el verni. Ami nem jó tekintve azt, hogy nem szeretnék semmit ettől a lánytól. Ahogy közelednek, rájövök mennyire örülnek is a mi sikerünknek.. Emily rohanva a szöszire veti magát. Arcát puszilgatja, ölelgeti és én ettől mérhetetlenül dühös lettem. Már megint. Niall a hátára kapja a kicsikét, aki szorosan nyaka köré fonja kezeit, hogy le ne essen. Nem bírom...Csatlakozok a fürtöshöz, aki még mindig a stadion egy eldugott kis szegletét figyeli. Azért őt is meg tudom érteni. 
- Rendbe vagy? - Kérdezem.
- Persze. - Sóhajt nagyot. - Minden alkalommal egyre könnyebb.
- Feleslegesen hazudsz nekem Harry! Sokat jelent számodra.
- Jelentett. - Veti oda hűvös hangon. - Régen volt.
- Annyira azért mégse, hogy el ne felejtsd. - Tekintetünk egy pillanatra találkozott és mindketten megértettük, hogy mire gondol a másik. Kis lelkizésünket egy édes hang zavarta meg. Mi benne olyan édes?
- Nagyon ügyes voltál! - Lép oda a göndörhöz, majd vidáman engedi, hogy Harry karjaiba vonja őt. Harry el se akarja engedni...Szinte éveknek tűnik mire elválnak és a göndörke még súg valamit Woood-nak, amitől a lány fülig pirul.  Ezt már komolyan nem bírom!
- Neked is gratulálok. - Jön oda hozzám mosolyogva. Istenem ez a mosoly. Azok az ajkak...
- Kösz, de nincs szükségem rá. - Válaszolom, majd bólintva egyet továbbmegyek. Szinte érzem, ahogyan engem néz. Tekintete lyukat fúr hátamban. Valószínűleg arra gondol, most mi rosszat tehetett, hogy ezt érdemelte, hogy így beszéltem vele.Persze beleköthetnék abba, hogy nekem csak gratulált, míg másokat ölelgetett és puszilgatott, de tudom, hogy az igazságtalan lenne, még vele szemben is.
Istenem mi lesz ebből? Komolyan beleszerettem? Igen azt hiszem..

2014. április 5., szombat

Köszönöm a díjat~Csakegylány~ -nak <3

Díj #2


Szabályok:
-Rakd ki, hogy kitől van a díj!
-Írj magadról 11 dolgot!
-Válaszolj 11 kérdésre!
-Írj 11 kérdést!
-Küld tovább 5 embernek!


1. Szeretek énekelni bár nem tudok.
2. Imádom a mesefilmeket.
3. Kedvenc állatom a zsiráf.
4. Nagyon őszinte vagyok, ami sokszor kever bajba.
5. Kedvenc ételem az almás pite, méghozzá az amit a nagyim csinál.
6. Szeretek főzni és sütni.
7. Rengeteg sorozatot nézek.
8. Sokat beszélek, de remek hallgatóág is vagyok.
9. Rengeteg plüss állatom van.
10. Szeretek gyűjtögetni. (mozijegyek, olyan kis papírok vagy rajzok amiket számomra fontos személyek írtak vagy készítettek)
11. Imádok filmeket nézni, jöhet bármi egyszer mindent végignézek :)

1. Elítéled a homoszexualitást?
 Egyáltalán nem ítélem el őket! Szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy eldöntse kit szeret. Buta dolog őket bántani és feldühít a puszta tény, hogy néhány ember hogyan vélekedik róluk. Én tisztelem azokat akik felvállalják. Igazi hősök! :)
Kedvenc idézet?
" Sokszor balgaságot művel az ész, ha külsőből belsőt ítélni kész"  - William Shakespeare 
Kitől kaptad az utolsó sms-ed? 
Anyukámtól :)
Szerinted mi a legfontosabb egy jó történethez? 
Az, hogy a saját stílusunkat is belevigyük. Lehetünk viccesek, komolyak, érzelmesebbel, a lényeg, hogy azok a gondolatok, amik a történetíró fejében megszületnek tényleg hatással legyenek rá. Hisz elsősorban magunknak kell megfelelnünk és ha elégedettek vagyunk a végeredménnyel az mindenkinek boldogságot okoz. Nekünk is meg nem utolsó sorban az olvasóknak. Persze az egyediség is fontos és az, hogy próbáljunk meg valami mást alkotni, valami olyat ami eddig még nem volt és talán nem is lesz.
Hogy kapcsolódsz ki egy fárasztó nap után? 
Ez egy jó kérdés. :) Alvással és Sorozat nézéssel. Az: Így jártam anyátokkal című sorozat mindig segít ebben.
Hogy vezeted le a feszültséget?  
Tombolok vagy elmegyek futni. Mindkettő segít. Ha tombolok akkor meghallgatnak (anya, tesók), ha meg elmegyek futni annyira elfáradok, hogy azt is elfelejtem mi miatt lettem ideges.
Mi a legnagyobb vágyad? 
Rengeteg van, de talán a legnagyobb az, hogy egy nap olyan felnőtt váljon belőlem amilyen mindig is szerettem volna lenni. Magabiztos, életerős, sikeres és boldog.
Mit szeretnél kapni húsvétra?
Nagyon örülnék egy nyuszinak :)
Horoszkópod?
Bika.
Melyik közösségi oldalt használod a legtöbbet? 
Facebook 
Sportolsz valamit? 
Régen sportoltam, de az orvos eltiltott egy sérülés után. Ennek ellenére imádom a kézilabdát és hobbiként a mai napig az életem része.

Kérdéseim:
1. Mit gondolsz az életre szóló barátságokról? Léteznek?
2. Van példaképed? Ki ő?
3. Szerinted a mi generációnkban ki a legmeghatározóbb író vagy írónő? 
4. Kedvenc sport? Miért pont ez?
5. Hogyan látod magad 10 év múlva?
6. Kedvenc színészed? Miért ő?
7. Mi az első dolog amit csinálsz miután hazaértél az iskolából?
8. Kedvenc könyv?
9. Top öt könyv amit valaha olvastál?
10. Kedvenc mesehős? Miért ő?
11. Mit gondolsz az előítéletekről? 

Küldöm:
 

2014. március 21., péntek

Sziasztok! Tudom és rettentően sajnálom, hogy ilyen rég volt fent új rész, de most már biztosíthatlak titeket arról, hogy ez változni fog. Annak ellenére, hogy ennyi időt kihagytam most sem sikerült hosszabbra írnom a fejezetet, mint azt terveztem, de azért remélem tetszik majd nektek.
Jó olvasást! Remélem élvezni fogjátok.

UI: A díjat még egyszer nagyon köszönöm! Sokat jelent! :)

16. Fejezet

Érthetetlen érzések.


Unalmas egy nap a mai. Csak ülök és nézek ki a fejemből, miközben félfüllel a biológia tanáromra figyelek, aki szokásához hívem ma is unalmas órát kívánt tartani. Körbenézek osztálytársaimon és rájövök, hogy nem én vagyok az egyetlen aki álmodozva mereng a semmibe. Van aki telefonozik vagy rajzolgat a füzetébe, de akad olyan is aki már a következő órára másolja a házi feladatot. Sokan a padon fekszenek, szinte már alszanak, míg vannak olyanok is akik hatalmas érdeklődéssel hallgatják, Walker tanár úr monológját. Nekem személy szerint már elegem van az iskolából. Legszívesebben előrepörgetném az időt a tanévzáróig és kezdődhetne a nyári szünet, ami ha jobban belegondolok már nincs is olyan messze. Kicsivel több mint három hónap van, de jelen pillanatban még az is soknak tűnik.
Kobakomat kicsit oldalra fordítva meglátom, a fejét támasztó szöszit, aki másodpercenkét néz a faliórára, várva azt, hogy kicsöngessenek. Nem is csoda, hisz neki ez az utolsó órája...
Mély lélegzetet veszek, majd tekintetem a kinti világra szegeződik. Az ablakon kinézve, nem fogad nagy meglepetés, mivel a borús idő, csak egy hajszállal jobb mint a tegnapi. Most legalább nem esik az eső.
Nézem a fákat, a hajladozó leveleket és a kismadarat amely megpihent az egyik ágon. Csodálattal figyelem, bár magam sem tudom, hogy mi fogott meg benne ennyire. A madárka egy ideig csak ült és nem csinált semmit. Olykor-olykor elfordította apró fejecskéjét, de egyébként mozdulatlan maradat. Tényleg nagyon unatkozhatok..Nagyot sóhajtva vettem elő a füzetemet és kinyitva azt megdöbbenve vettem észre, hogy a mai órán se írtam többet, mint az előzőn. Elővettem a telefonom és örömmel vettem észre, hogy már csak három perc van ebből az órából, de hamar elmúlt a jókedv mikor rájöttem, hogy ezután matek lesz. Bár ez nem rendes órai matek, mert Swan tanárnő megkért, hogy segítsek korrepetálni pár embert, akiknek nehezebben megy ez a tantárgy. Szívesen elvállaltam, mert ez nem csak jó pont a tanárnőnél, de ezzel én is gyakorlok egy keveset.
Megtörtént a csoda, mert épphogy végiggondoltam ezeket, már csengettek is. Mindenki fellélegzett és bár a tanár úr még mondani kívánt valamit, azzal már nem sokan foglalkoztak. Könyveket pakoltak, néhányan akiknek még lesz fakultációs órájuk csak ültek és beszélgettek tovább, de azok akiknek már nincs több dolguk az iskolában, siettek haza. Niall szinte olyan gyorsan, hogy fel se fogtam viharzott ki a teremből. Neked is szia Horan! Mérgelődtem magamban, mert mostanság mintha nem is érdekelné, hogy élek-e vagy halok. Nem tudom mi ütött belé mostanság, de kezd sérteni a dolog...

***

Lassan battyogok a kémi előadó felé, mivel ott lesz megtartva a korrepetálás. Nagyot harapok a kezemben tartott almából, ügyelve arra, hogy túl ne haladjak a termen. Egy pillanatra megállok az ajtó előtt, majd kettőt kopogva benyitok, de senkit sincs benn. Talán rosszul emlékszem, vagy csak nem jött el senki? Szemöldökömet összevonva próbálok meg visszaemlékezni, hogy mit is mondott a tanárnő, meg, hogy hányan is leszünk. Hiába próbáltam nem ment, mert mikor felkért a dologra, az osztályban éppen egy heves vita folyt arról, hogy hova is mennyünk táborba. Mit is beszéltünk meg? Fogalmam sincs. Talán legközelebb figyelnem is kéne. Igen talán kéne....Mindenesetre úgy gondoltam nem lehet belőle nagy gond ha itt maradok, így leültem az egyik fehérre festett hosszú asztal mögé, és vártam. Néztem a faliórát, a saját órámat és a telefonom kijelzőjét is, de nem tudtam rájönni, hogy mikor kezdődik az óra, vagy ha már elkezdődött akkor mikor. Már éppen megunom a várakozást és úgy döntök inkább hazamegyek és majd kimagyarázom magam a tanárnőnél, mikor nyílik az ajtó és Swan tanárnő lép be rajta.
- Jaj drága Emily, ne haragudj, hogy késtem, de egyszerűen nem tudtam elszakadni arról a bugyuta értekezletről. - Szabadkozik a tanárnő, mire én csak legyintek.
- Nincs probléma. - Nyugtattam meg. - Mondja csak tanárnő, hányan jönnek és kikkel kell foglalkozni? - Kérdésemre matektanárom elnevette magát.
- Látom nem figyeltél Emily. - Mosolygott rám, amitől a ráncok az arcán még erősebben előjöttek. Öreg már, de micsoda személyisége van! - Csak te leszel és az egyik évfolyamtársad. - A válaszon meglepődtem és már épp kérdezni akartam, hogy ki is lesz az mikor megjelent az a személy akire egyáltalán nem számítottam.
- Megjöttem! - Csendült fel az ismerős hang, amiben már érezni lehetett a fáradtságot. Na igen, már csak ez kellett...
- Na akkor én magatokra is hagylak titeket, mivel nekem az egyel alattatok lévőkkel van órám. Ha jól tudom pont az öcséddel Emily. Chris Wood igaz?
- Igen. - Válaszoltam kicsit bizonytalanul, mert jelen pillanatban zavarban éreztem magam.
- Nehéz eset. - Sóhajtott fel a tanárnő. - De nem reménytelen! - Tartotta fel mutatóujját, majd nevetve fordult felém. - Nagyon örülnék neki, ha átnéznéd vele az elmúlt hónapi anyagot. Rendben? - Én csak aprót bólintottam. - Na akkor sziasztok!
- Viszont látásra tanárnő! - Köszöntünk el egyszerre.
- A fene se gondolta volna, hogy pont te tanítod majd nekem a matekot. - Húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Én se.. - Suttogtam magam elé. Ki a franc gondolta volna, hogy pont te?
- Szóval akkor tanulunk? Vagy szeretnél valami mást csinálni? - Kérdezte egy perverz vigyor kíséretében, amitől az eddiginél is kényelmetlenebbül éreztem magam.
- Tanuljunk. - Sóhajtok nagyot, majd megvárva azt, hogy ő leüljön én is helyet foglalok.
- Tudod szerintem könnyebben menne, ha mellém ülnél, így azért kicsit messze vagy. - Világosítottak fel és még vitatkozni se tudtam, mert valóban, legalább három székkel arrébb ültem le. A fene azt a jó szemedet Malik. Mi vagy te, csak nem egy sas? Becsuktam szemeimet, elszámoltam háromig és éreztem, hogy viszonylag megnyugodtam.
- Mondd csak most meditálsz? - Kérdezte Zayn. - Ez segít? Mert ha igen, akkor én is elkezdtem. - Megráztam a fejemet. Ennyire hülye csak nem lehet. Azonban tévedtem, mert mikor az egyik szememet kinyitottam, az övéi csukva voltak. Most már értem a korrepetálást...- Ez vicces. - Mondta. - Érzem, ahogyan engem nézel.
- Én nem is! - Tiltakoztam, de a szavaimnak nem volt olyan erőssége mint azt szerettem volna.
- Rosszul hazudsz. - Dől hátra székében, most már nyitott szemmel.
- Lehet. - Sóhajtok fel, majd egy széket fölkapva, leültem Zayn elé, a pad másik végébe.
- Biztos. - Hangzott el az újabb mondat és bár nem szerettem volna mégis feldühített a tény, hogy még ilyenkor is képes így viselkedni. A dacos kisgyerek pedig aki bennem tombolt nem hagyhatta, hogy ő győzzön.
- Mit tudsz te rólam Malik? - Kérdeztem. - Én most azért vagyok itt, hogy segítsek neked, bár ha tudtam volna, hogy te jössz inkább nemet mondok.
- Tényleg azt tetted volna? - Teszi fel ő is kérdését, majd áthajolva a padon néz velem farkas szemet. Egy pillanatra lefagyok. Olyan közel van hozzám most, mint akkor mikor megismertem a házibuliban, amit Niall szervezett. Mikor a pulton ültem és nem hagyott leszállni. Akkor is elgondolkoztam azon, hogy egy ilyen szempár, hogy rejthet egy olyan romlott lelket mint az övé. Nem azt szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre? Már pedig Zayn szemében nem a gonoszság villan meg mikor rám néz...
Azon a bulin ő részeg volt. Én magabiztos. Semmiben sem hasonlít egymásra az akkori helyzet, meg a mostani. Egyet kivéve. Az én szívem ugyanolyan heves iramot diktál most is. Mint mindig.
Azonban a kezdeti sokkból visszatérve felveszem a pókerarcot és én magam is áthajolok a padon, így arcunkat csak centik választják el. Látszólag Malik meglepődött, de nála is csak egy pillanatig tartott a dolog, mivel ugyan úgy fürkészte arcom mint eddig. Mint mindig. Semmitmondóan és üresen.
- Tényleg. - Válaszolom végül. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de annyi biztos, hogy ha másodpercek is voltak, akkor óráknak tűnt. Végül Zayn volt az, aki eltávolodott.
- Jövőhéten írunk a szinusz, koszinusz egyenletekből. Jó lenne azt átnézni, mert nem értem. - A hirtelen váltás meglepett, de egyben meg is könnyebbültem. Tanítok neked valamit Zayn, de annak nem lesz köze a matekhoz. Persze most segítek, hisz szükséged van rá. De egy valamit jobb ha megjegyzel! Nem vagyok és soha nem is leszek az a lány aki fut utánad! Megfogod tanulni, hogy milyen is az ha egy lány nem kér belőled!

***

Zayn Malik 

Magam sem értem, hogy mi van velem. Úgy érzem a szívem megcáfolja azt, amit az eszem gondol és reálisnak hisz. Hogyan is tudnék pont én beleszeretni bárki be is? Elképzelhetetlennek és felfoghatatlannak tűnik és nem csak tűnik mert az is. Egyszerűen nem lehet és kész! Lányok tucatjait kaphatnám meg, ha annyira akarnám, de nem akarom és ez megint csak összezavar. Ugyan az vagyok aki eddig voltam, valami még is változott. Nem rajtam, hanem bennem, ez pedig megőrjít. Csak vágyom rá! Csak vágyom rá! Csak vágyom rá! Ismételgetem magamban a mondatot, mert ha ebben a tudatban élek, ha már egy kicsit is elhiszem, azt amit saját magamnak mondok, akkor talán nincs is akkora baj. Az is nagy kérdés, hogy ez tényleg baj lenne-e? És ha igen miért? Miért ne tudnám őt szeretni? Mindent megadni neki, amire egy lány vágyik? Szeretet, gondoskodás, megértés, féltés. Miért ne menne? Ennyire nem lehetek egy érzelmi analfabéta... Vagy mégis? Gondolataim ide-oda cikáznak és nem lelek választ. A szívem dübörög, a fejem fáj és jelen pillanatban, úgy érzem, hogy ahhoz, hogy lenyugodjak olyan dologra van szükségem, amit még én magam is elítélek. Mégsem bírok ellenállni. Valami kell és ez az egyetlen dolog ami lefékez és kordában tart. Egy kis fehér zacskó egy kis fehér por. A világ szebb, de én pont ugyan olyan rothadt marattam. Minek is kellenék pont én neki? Ő minek is kellene pont nekem? Csak szenvedne. Rosszul járna. Velem mindenki így jár. Jobb is ha nem engedem a közelembe. Szánalmas egy alak vagyok. 
A szobám sötétjében ülve ránézek a családi képeinkre, amik az asztalon vannak, bekeretezve.  
Cami...Nézem a mosolygós, hosszú barna, szinte már fekete hajú lányt a képen. Szemeimbe könnyek gyűlnek. Ő is fontos volt nekem, és mi lett a vége? Halott. Az én hibából....Ha eddig nem is, de ezután biztos voltam a dolgomban. Ő is jobban jár, ha utál. Mert ha szeretne, akkor nagyon szeretne. Mert ő olyan lány aki a szívét adja. Én ezt pontosan tudom és látom, de kihasználni nem fogom. Inkább csöndben figyelek és szenvedek, mintsem lássam a könnyeit, amiket nagy valószínűséggel én okoznék.
Felfogni is nehéz. Tényleg ennyire szeretném?

2014. március 18., kedd

Nagyon köszönöm a díjat  -nak! :) 

Díj #1




Szabályok:
Írj 11 dolgot magadról
Válaszolj 11 kérdésre
Írj 11 kérdést
Küld tovább 11 blognak


 Írj 11 dolgot magadról:
1. Hatalmas családom van.
2. Imádok filmeket nézni.
3. Kedvenc színészem Will Smith és James Mcavoy.
4. Kedvenc énekesem Bruno Mars.
5. Kedven bandám a One Direction :)
6. Imádom a barátaimat.
7. Hatalmas kézilabda rajongó vagyok.
8. Rengeteget olvasok.
9. Szeretek Shakespeare idézeteket olvasni.
10. Elalvás előtt mindig zenét hallgatok.
11. Imádom az édességet.

Válaszolj 11 kérdésre:
1. Milyen zenéket szoktál hallgatni?
Nagyon váltózó. Mondhatnám úgyis, hogy mindenevő vagyok.
2. Miért kezdtél el blogot írni?
Igazából amiatt, hogy fejlődjek. Mindig is szerettem írni és bár tisztában vagyok vele, hogy sose lesz belőlem profi író, de jó látni, hogy talán egy kicsivel már most jobb vagyok, mint mikor elkezdtem.
3.Kedvenc szín?
Zöld.
4.Hány éves vagy?
17.
5.Mi a kedvenc filmed?
Rengeteg van, de imádom a Másnaposokat és az összes Will Smith filmet (Kedvencem a Bad boy). Ha jobban belegondolok, akkor idesorolhatnám az összes Johnny Depp és Leonardo Dicaprio filmet is.
6. Melyik zeneszámot hallgattad utoljára?
Chris Brown - Run It
7.Babonás vagy?
Hiszek a Péntek tizenháromban, de én úgy gondolom, hogy mivel mindenki szerencsétlenséget hozó napnak gondolja én jogosan mondhatom azt, hogy az a szerencsenapom :)
8. Kedvenc háziállat?
Kutya.
9. Hol élnél legszívesebben?
A Madagaszkár szigeten (Gyönyörű)
10. Mi az amire most leginkább vágysz?
Arra, hogy holnap ne írjunk töriből...
11. Van példaképed? Ha igen, akkor ki?
Van és talán elég elcsépelt dolog ilyet mondani, de az anyukám az.

1. Van kedvenc meséd? És ha igen, akkor melyik az?
2. Kedvenc előadó?
3. Hány éves vagy?
4. Kedvenc színészed? Ki az és miért?
5. Miért szeretsz blogot írni?
6. Ha választhatnál, akkor melyik hírességgel találkoznál a legszívesebben?
7. Van kedvenc magyar énekesed vagy színészed?
8. Milyen zenét hallgattál utoljára?
9. A jövőben szeretnél az írással foglalkozni, esetleg ebből megélni?
10. Kedvenc könyved?
11. Mi az a dolog amit mindenképpen elszeretnél érni harminc éves korod előtt?


2014. január 26., vasárnap


Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész, de épp ezért próbáltam meg hosszabbra megírni a mostanit. Remélem, hogy jó lett és, hogy tetszeni fog nektek.
Köszönöm a hozzászólásokat és a kedves szavakat :)
Jó olvasást! Imádlak titeket!


15. Fejezet

Különböző érzések


Egészen kellemes és szép álmom volt. Egy gyönyörű tengerparton sétáltam ahol a homok besüppedt a talpam alatt és a tenger hullámai lágyan cirógatták a lábam. A parton szörfös fiúk tucatjai mászkáltak és hódították meg egyetlen kis mosolyukkal a lányok szívét, akik elpirulva inkább hátat fordítottak, leplezve zavarukat. Pár éves kisgyerekek szaladgáltak fagyival összekent arccal és páran még homokvárakat is építettek, de voltak akik labdáztak vagy éppen a szerelmükkel enyelegtek. Kellemes álom volt. Olyan valósághű. Én már láttam ezeket a dolgokat mikor még Amerikában éltünk. Honvágyam van, kár is tagadni...
Az álmom csodaszép volt, de véget ért, mert a telefonom hangos csörgése jelezte, hogy ideje lenne felkelni. Magamhoz vettem, megnéztem mennyi az idő, majd egy laza mozdulattal az ágyra dobtam és mivel a gravitáció és a fizika törvényei érvénybe léptek, ez egy kisebb ívet leírva, egyenesen a földre zuhant. Nem tudott érdekelni. Túl fáradt voltam, ráadásul pontosan tudtam, hogy mi vár rám a mai nap. Ma van a bál. Semmi kedvem hozzá. Semmi.
Mint egy zombi, úgy kelhettem fel az ágyból. Ma nincs suli, de még is úgy érzem mintha oda készülődnék. Niall és Ashly számít rám. Miattuk ki kell bírnom.
Elvánszorogtam a fürdőig, ahol kisebb szívrohamot kaptam mikor megláttam magam a tükörben. A hajam kócos, a szemeim karikásak és puffadtak a sok sírás miatt. Zayn, Zayn, Zayn. Miattad van. Utállak. Vagy ha nem is, akkor próbállak. Segítettem neked, de még egy köszönöm se hagyta el a szádat. Elegem van. Mostantól nem is érdekelsz! 
Megtámaszkodva a csap szélén, nézek farkas szemet saját magammal. Miért? Miért van az, hogy én mindenkinek segítek aki rossz passzban van, de ha én vagyok szarul azt észre se veszik?  Mert nem hagyom, hogy észrevegyék...
Ezért..
- Na ebből varázsolj herceg nőt anya. -Mormolom magam elé, mivel tudom, hogy percek kérdése és beront az anyám, hogy elkezdje a báli előkészületeket. A hajam, a ruhám és a sminkem mind az ő dolga, mert szereti magára vállalni ezeket. Rengeteget dolgozik így nem lenne szívem nemet mondani neki, hisz ilyenkor olyan lelkes. Ennyi neki is kijár. Én vagyok az egyetlen lány és mindig is szerette befonni a hajam és dicsekedni a szomszédoknak az állítólagos szépségemmel. Milyen kár, hogy én ezt nem így érzem..


***

- Drága kincsem én most elmegyek a ruhádért. Te addig mosd meg a hajad és nehogy beszárítsd, mert a természetes hullámában a legszebb! - Anya lelkesedése látszólag rám is rám ragadt, de az csak a profi színészi vénámnak volt köszönhető, hogy ezt el is hitte.
- Rendben anyu. - Kiáltom, mivel ő már a földszinten készülődött. Az egész alakos tükör előtt állva, alaposan végignéztem magamon. Semmi különleges. Hosszú barna haj és az átlagosnál kisebb magasság. Az arcom sem szép, inkább csak aranyos és a testalkatom se, az a külső tulajdonságom ami miatt belém lehetne szeretni. Egyedül a szemeim azok amik miatt úgy érzem különlegesebb vagyok. Kékek, de bizonyos fény viszonyok között akár még zöldnek is lehetne nézni. Ezt az egyet tényleg szeretem magamban.
- Kincsem! - Kiáltott fel anyu. - Itt van az egyik barátod! Beengedem, de nekem menni kell. Szia bogárkám!
- Szia anyu! - Válaszolok vissza . Biztos Niall az, bár megbeszéltük, hogy nem jön át addig míg készen nem vagyok. Mivel csak fehérnemű volt rajtam, így gyorsan magamra kaptam egy hosszú pólót. A szöszi előtt nem szégyellem magam. Már aludtam is vele, szóval szerintem ez már nem oszt nem szoroz. Az ablakon kinézve észreveszem még ahogy anyu beszáll a kocsiba és elhajt. Bár én is úgy láthatnám magam, ahogyan anyu engem. Nagyot sóhajtok és abban a pillanatban össze is rezzenek, mivel két kéz a csípőmre szorít és gyöngéd puszit nyom az illető a nyakamra. Ebből a tettből pedig tudom, hogy nem Niall a vendégem.
- Louis! - Fordulok meg vidáman. 
- Tudod reménykedtem benne, hogy az esti ruhádban leszel. - Kaján vigyor ül ki  arcára miközben kék számpárját az enyémbe fúrja.
- Azt majd csak este láthatod. 
- Az én kedvemért se veszed fel? - Kérdezi bájosan, mint egy három éves kisgyerek.
- Bizony, nem.
- Na és most? -Kérdezi, majd közelebb von magához. Ajkai már csak pár centire vannak az enyémtől.
- Nem még most sem. -  Óvatosan közelebb vont magához és várt. Nekem kellett eldönteni, hogy mit szeretnék. Egyértelmű volt. Csókot. Ajkaimat óvatosan az övéire nyomtam, viszont abban a pillanatban a lábam már nem a földön volt, mivel Louis felkapva engem egyenesen az ágyig vitt, ahol gyengéden végigfektetett. Felém tornyosult, mélyen a szemembe nézett és csak ennyit mondott.
- Gyönyörű vagy. - Mondd mit látsz bennem Louis? Mi olyan gyönyörű bennem? Miért vonzódsz hozzám ennyire? Nem értem... Komolyan nem...
- Miért? - Bukik ki belőlem a kérdés. - Miért? - Hangom elcsuklik, a sírás kerülget. - Csak azért vagyok gyönyörű mert hagyom, hogy megfektess?
- Mi? Emily dehogy. Te ezt hiszed?
- Olyan kedves vagy hozzám. - Ennyi. Eddig bírtam sírva fakadtam - Nem akarlak elveszíteni Louis.
- Nem fogsz. - Hangja megnyugtatott.
- Biztos? - Kérdeztem hüppögve.
- Ígérem neked. Megesküszöm. - És abból ahogy ránéztem biztosra vettem, hogy igazat mond. - De mi a baj Emily? - Én pedig elmondtam neki. Ő pedig elképedve végighallgatta..... Louis Tomlinson az egyetlen ember aki tudja mi bánt. Megbízok benne. Nem árulja el senkinek. Remélem..

***

Elképedve néztem végig magamon a tükörbe, miközben anyu az utolsó simításokat is elvégezte a hajamon.
- Csodaszép vagy életem. - Mosolygott rám anyu. Halványan ugyan, de én is ezt tettem.
- Nem jó ez így. - Vakargatta apu a tarkóját.
- Miért? - Kérdeztem félve. - Nem tetszik?
- Dehogynem, csak nyugodtabb lennék ha az öcséd veled mehetne.
- Ezt adom. - Szólt közbe Chris, aki keresztbe fonta kezeit a mellkasa előtt és úgy mért végig. - Nővérkém így megfognak erőszakolni.
- Jaj ne legyetek már ünnep rontók! - Szólt rájuk anyu. - Hogy erőszakolnák már meg? 
- Elkábítják, elrabolják, megerőszakolják. Ezen mi nem érthető? - Fintorodig el az öcsém.
- Drága fiam, te beteg vagy. Túl sok bűn üldözős filmet néztél. - Forgatja meg a szemeit anyum.
- Te komolyan nem félted? - Öcsém széttárta kezeit.
- Ott lesz Niall is. - Vetem közbe.
- Még egy ok az aggodalomra. - Nevet fel Chris.
- Bunkó. - Nyújtom ki rá a nyelvem.
- Szóval akkor Chris nem mehet? - Kérdezi apu. 
- Nem! -Vágjuk rá egyszerre anyuval.
- Jól van na. Le ne harapjátok a fejemet.
- Nő uralom van. - Csóválja a fejét az öcsém.
Na igen ez az én családom. Kicsit defektesek, de a világ legjobb szüleit és a legédesebb öccsét kaptam ajándékba. Szeretem őket. Nélkülük az életem semmit sem érne....

***

- Nekem lesz a legjobb dolgom ezen a bálon. - Lelkendezett Niall. - Két jó csajjal megyek és mindenki irigy lesz rám. - A szöszi arcáról le se lehetett vakarni azt a bárgyú mosolyt.
- Bolond vagy. - Jegyzi meg halkan Ashly, mire a szöszi mérgesen méregeti.
- Te meg vészesen magas mégse szólok. - Mindig ezt csinálják. Rosszabbak mint egy házaspár. 
- Te meg túl szőke. - Vág vissza a barátnőm.
- Te is az vagy.
- De én lány vagyok.
- És ez mióta érdekes?
- Horan ez nem vicces! 
- Nem akarom megzavarni ezt a elmés csevegést, de megérkeztünk. - Szólok közbe mert félő, hogy még egymásnak mennek.
- Király. Hölgyeké az elsőbbség. - Niall kinyitja nekünk az ajtót, majd maga után bezárva azt megjegyzi, hogy mennyire jól néz ki a kajás asztal. Csinálunk pár képet, de egyébkén gyorsan elindulunk a bálterem irányába. Belépve egyből megcsap a sok különböző parfüm illata és felcsendülnek a jól ismert dallamok és mindenki nevet, eszik, iszik, vagy táncol. Hangulatos kis este, az már biztos.
Körbenézek ismerős arcokat keresve és szinte azonnal kiszúrom az egyik asztalnál ülő Liam-et. Szinte futva sietek oda hozzá, hogy üdvözölhessem. Jelenlétemet ő is kiszúrja és a székről felállva tárt karokkal fogad. Belesimulok ölelésébe és a szívem megnyugvásra talál. Az egész napi problémáim és kétségeim elszállnak, mikor az erős kezek közrefognak. Biztonságban érzem magam mellette. Mint egy idősebb fiútestvér aki szavak nélkül is megért.
- Pici hölgy, maga aztán kitett magáért. Káprázatosan nézel ki. - Mosolyog rám kedvesem, de szavai üres fülekre találnak. Ha annyira szép vagyok, miért nincs senkim. Próbálok hinni a kedves szavaknak, de nem megy.
- Wood. - Hallok meg egy nevetős és csilingelős hangot.
- Harry. - Ajkaim felfelé görbülnek már a puszta látványától is. Elegáns öltözete tökéletesen rá van szabva és sármos arcvonásai most még férfiasabbnak tűnnek. Tekintete elidőzik rajtam. Alaposan végigmér és miután végzett, cseppet sem illendően a szemembe mondja.
- Dögös vagy. Egy menet a mosdóban? - Kacsintás zavarba hoz, de az eddigi bókok közül talán ezt éreztem a legőszintébbnek. Nevetnem kellett rajta.
- Kösz nem. - Nevetek tovább. - Majd a barátnőd. - Kacsintok mire ő megragadja a karomat és közelebb von magához.
- Bella nincs itt. Amiről nem tud az nem is fáj neki. - Ezzel a mondatával azonban feldühít.
- Bunkó vagy. Ha nem szereted ne szórakozz vele. - Zöld íriszei az enyémeket fürkészik és jelen pillanatban nem tudom kivenni, hogy most mérges, sértődött, vagy pusztán csak dühös a szavaim miatt. Azonban nem tudom, hogy miért és, hogy hogyan de egy pillanatra azt kívántam bárcsak minden ugyan ilyen maradna. Azt akartam, hogy Harry ne mozduljon el mellőlem és, hogy ne távolodjon el. Ez sem jó. Vonzódni olyanhoz aki csak kihasznál. 
- Elengednél? - Kérdezem végül, de a szívem mélyén én sem akarom.
- Mi van ha nem? - Húzza fel szemöldökét.
- Akkor megveretlek Liam barátommal.
- Azt hiszed, hogy ártani tudna nekem? - Kérdezi miközben feje vészesen közelít hozzám.
- Miért nem? - Kérdezem mire felnevet.
- Alábecsülsz Wood.
- Mit tudsz te amit ő nem?
- Csábítani, lányokat extázisba ejteni, szenvedélyesen csókolni, és éreztetni egy lánnyal, hogy gyönyörű. - Szemibe nézve elönt egy furcsa érzés. Más ez mint mikor Louis hozzámér vagy megcsókol. Nála csak olyankor érzek igazi vonzalmat. Harry azonban pusztán azzal, hogy beszél olyan érzéseket vált ki belőlem, amiről nem is tudtam, hogy létezik.  Aggasztó, nagyon aggasztó.
- Kérlek Harry. - Sóhajtok nagyot. - Menj és csábíts más lányokat. Nekem nem kellesz. - Csak ránk ne szakadjon a plafon te jó isten! Ekkorát hazudni már tuti, hogy bűn.
Szemeiben azonban nem a sértődöttséget vélem felfedezni, hanem a kihívást jelentő tüzet. Szépen lassan elenged és annyit mond.
- Majd meglátjuk.

A szívem a torkomban dobogott és a vér lüktetett az ereimben. Túl sok volt ez nekem. Túl sok mindenre jöttem rá a mai nap. Különböző érzések... Liam, aki a bátyám is lehetne. Niall, aki a legjobb barátom. Louis, aki egy hülye romantikus filmben, tuti a szeretőm lenne. Harry, aki pusztán azzal, hogy van nehezebbé teszi a lélegzet vételemet és a józan gondolkodásomat.
Na és persze van még egy valaki, de arra inkább nem gondolok.
- Szabad egy táncra? - Torkomban a gombóc kétszer akkora lett mint eddig. Felnéztem de bár ne tettem volna, mert így láttam, ahogyan válaszra vár. Most mit tegyek? Habozásomnak azonban meglett a következménye, mivel leült mellém. - Tudom, hogy haragszol. - Kezd bele. - Jogosan. - Sóhajt fel. - Meg kellett volna köszönnöm és bocsánatot kellett volna kérnem az apám miatt.
- De nem tetted. - Szólok közbe és most már bátran beletudok nézni a barna és csillogó szemeibe, mivel dühít ez az egész helyzet.
- Sajnálom, de hagy engeszteljelek ki. Táncolj velem.
- Mert az elég... - Forgatom meg a szemeimet.
- Csak egy tánc. - Mosolyodik el. - Vagy talán félsz attól, hogy a csáberőm miatt rám veted magad?
- Sok mindentől félek, de ettől nem. - Hazudj csak. Hazudj....
- Akkor nem fogsz belehalni egy táncba.
- Legyen. - Sóhajtottam, mire ő a kezét nyújtotta én pedig elfogadtam. A tánctér közepére húzott és szorosan a csípőmre tette kezeit, mire én csúnyán néztem rá.
- Oké. Oké. Vágom, semmi taperolás, de ne feszengj már ennyire. Nem harapok. - Kis mosoly kúszik ajkaimra, de hamar le is fagy, mikor fülemhez hajolva a következő szavakat suttogja. - Itt még biztos nem. - Majd eltávolodik tőlem és a tekintetemet keresi, de én a gallérját szugerálom.
- Nem vagy vicces. - Mondom.
- Te se vagy egy humorzsák, de elnézem neked.
- Te nézed el nekem? - Kérdezem kicsit felháborodottan. - Te nekem?
- Jaj de kis heves lett valaki. - Nevet fel. - Ez tetszik. - Mondja, majd hirtelen közelebb húz magához.
- Zayn én vissza szeretnék menni. - Szavaim azonban süket fülekre találtak, mivel Zayn nem elengedett, hanem még szorosabban tartott. Nem akar elengedni? Ez a gondolat megmelengette a szívemet, de egyben rossz érzést is keltett bennem. Nem szabadna engednem neki. Azonban hiába voltam tisztában ezzel, az eszem nem tudott megálljt parancsolni a szívemnek, mert volt még egy érzés a lelkemben ami különbözött a többitől. Ezt Zayn Malik iránt érzem, de még magamnak se merem és nem is akarom bevallani.
Drága Emily Wood már megint nagy hibát követsz el! Súgta egy belső hang.  Tudom. Tudom. Tudom. De mit tehetnék? Sodródok az árral és csak reménykedni tudok. Remélni, hogy a múlt nem ismétli meg önmagát..

2014. január 5., vasárnap

Sziasztok! El se tudom mondani, hogy mennyire szégyellem magam, hogy ilyen rég volt fent új rész. Borzasztó érzés, de végre valahára rávettem magam és leültem írni. Nem tudom mennyire lett jó, de remélem azért tetszik. 
UI:  Köszönöm az új feliratkozásokat! :)
Imádlak titeket! :)
Jó olvasást!

14. fejezet 

Nekem is fontos.
2.rész

A szívem a torkomban dobogott és a fejem olyan erővel lüktetett, hogy azt hittem belebolondulok. Tehetetlen vagyok és ez nagyon bosszant. Látom ahogy szenved és a fájdalomtól eltorzult arca szinte könyörög a mentős pasasnak, hogy hagyja abba azt amit éppen csinál. Zayn borzasztóan néz ki. A fején lévő kötés újra meg újra átázik és ez ellen nem tudnak semmit tenni, csak cserélni de a csokiszemű fiút elnézve ez sem lehet a legkellemesebb dolog. A fájdalomtól felordít, de fura módon örülök neki. Így legalább tisztában vagyok azzal, hogy élsz. Jake a mentős éppen arról magyaráz, hogyha most nem ad be neki érzéstelenítőt akkor belefog őrülni a fájdalomba, mivel össze kell varrni a fejét.
- Kérem uram. - Próbálkozik még egyszer, de Zayn makacs.
- Nem! Nem, nem és nem. - Gyerekes viselkedése feldühít és legszívesebben most felpofoznám ha tehetném, de az eléggé övön aluli lenne, ha pont most akarnám elgyepálni, mikor a legrosszabb passzban van.
- Zayn kérlek. - Szinte már könyörgök neki. Mellé guggolok, de nem akar rám nézni. - Figyelj rám légyszíves! - Keze után nyúlok és megszorítom azt, de Zayn még mindig a mentős srác kezében lévő hatalmas tűre koncentrál. - Nézz a szemembe Malik! - Erre végre felfigyel és csodaszép szemeit az enyémbe fúrja. Segítek ha akarod, ha nem. - Nem lesz semmi baj. - Nyugtatom, miközben végigsimítok kézfején. - Itt vagyok. - Próbálok higgadtan beszélni, de még számomra is ijesztő az az injekciós tű amit Jake a kezében tart.
- Most elszámolok háromig és azután beadom az érzéstelenítőt. Rendben lesz így? - Kérdezi, mire Zayn-re pillantok, aki csak aprót bólint. Pont akkorát, hogy azt csak én láthassam.
- Mehet. - Nézek fel a fiatal srácra, akinek borostyán színű szemeiben megértés és hála tükröződik. Neki is nehéz lehet, nap mint nap ilyen szörnyű balesetekkel szembesülni. Ők az igazi hősök. Rájuk kéne felnézni és az ő példájukat követni. 
- Egy. - Kezdi el a számolást, mire Malik rászorít a kezemre. Fáj neki. Ebben teljesen biztos vagyok.
- Mesélj valamit. - Kérlelt Zany és hangja olyan meggyötört volt, hogy a szívem szó szerint belesajdult.
- Egyszer kiskoromban volt egy aranyhalam. - Fogalmam sincs mit kéne neki mondanom.
- Hogyan hívták? - Kérdezi.
- Kavics volt a neve.
- Jó hülye név egy aranyhalnak. - Neveti el magát és bár az első háziállatom nevét cikizi nem tudok rá haragudni, mert most először legalább nevet egy kicsit, sőt ha jobban belegondolok ez az első alkalom, hogy két értelmes szót váltottunk egymással.
- A kutyámat pedig Jacksonnak hívták. - Morfondírozok el.
- A Hanna Montanaban is így hívták a csávót. - Vonja össze a szemöldökét.
- Igen, mert onnan kapta a nevét.
- Hihetetlen vagy. - Mosolyodik el. - Minden állatodnak ilyen kretén neve volt?
- Ha jobban belegondolok, akkor igen. Falat a teknős, Tücsök a nyúl.
- Tücsök? - Fintorodik el. - Szegénykém. Ilyen névvel élni.
- Ne csúfold! Egyediek voltak.
- Ezzel nem is vitatkoztam.
- Készen is vagyunk. - Szólal meg Jake. Hitetlenkedve pillantunk rá. Gyors volt és profi. Észre se vettük, hogy végzett. - Most pedig, ha kérhetem üljön fel és akkor összevarrom a sebét.
- Nyugodtan tegezz. - Szólalt meg Zayn, majd felült.
- Rendben. - Vigyorodott el a borostyánszemű srác.

Igazából fel se tűnt, semmi jel nem utalt rá. Egy ideig fel se fogtam. Eszembe se volt, csak akkor mikor a mentőből kiszálltunk. Akkor ért a felismerés, hogy mindvégig Zayn kezét fogtam, szorítottam és, hogy nem engedtem el. Neki vajon feltűnt? És ha igen, akkor miért nem engedte el? Emily te ostoba! Nem egyértelmű? Azért mert az a vérmennyiség amit elvesztett az ájulás közelében tartotta és nem volt ereje felfogni a körülötte lévő dolgokat. Igen ez lehet a magyarázat. A kézfejem bizsergett érintése nyomán és ettől kicsit lesokkoltam. Biztos csak elzsibbadt....Vagy valami olyasmi..

...

Alszik. Nem is csodálom, hogy elfáradt. A kórházi ágya mellett ülök és el se mozdulok addig, míg a szülei meg nem érkeznek. Már értesítették őket, így egészen biztos, hogy nemsokára ideérnek. Addig viszont nem marad egyedül, mert fáj beismernem, de nagyon is aggódok a barna herceg miatt. Fejemet az ágya szélére hajtom és onnan figyelem Zayn hosszú szempilláit, férfias arccsontozatát és kreol bőrét. Teljesen elbűvöl telt ajka, amitől kicsit zavarba is jövök, mert nem szokásom férfiak száját nézegetni. Meg amúgy is mióta tekintem őt férfinak? Jaj Emily, miért hazudsz magadnak? Mindig is így tekintettél rá! A belő hangom idegesítően nyomatta ezt a szöveget, amit próbáltam kizárni, de sikertelenül. 
- A picsába már. - Szitkozódtam a kelleténél kicsit hangosabban. Meg is ijedtem, hogy netalántán felkeltem Malikot, de olyan mélyen alszik, hogy ez lehetetlen. Ajkaimra egy féloldalas mosoly kúszik. A látvány inkább egy kifáradt ötéves kis srácéhoz hasonlít, ami csak még aranyosabbá teszi. Állj már le! Szólok rá magamra ismét. Az ajtó azonben nyitódik és magamba hálát adok az istennek, mert így legalább végre elmehetek és nem kell tovább figyelnem, ezt az alvó, idegesítő, makacs, önfejű, de mégis a szívemhez közelálló srácot. Kedvelem ezzel még nincs semmi baj.... De van! Utálnom kéne, azokért amiket mondott. Akkor most mi van? Komolyan már nem értem. Elég volt! Én most elmegyek. Ez a tervem azonban csődbe megy, mikor megfordulva egy ideges férfi alakot látok, aki szinte csörtetve rohan oda az ágyban fekvő fiúhoz. Ő lenne az apja? Nagyon hasonlítanak, szóval biztosan. Azonban nem az történik amire számítottam. Nem aggódva méregeti és még csak meg se kérdezi mi baja, egyszerűen üvöltözni kezd.
- Zayn! Zayn! - Kiabálja. Ez aztán a minta apa. Gondolom magamba és arra a döntésre jutok, hogy lehet jobb ha maradok. A fekvő srác óvatosan nyitja ki szemeit és szinte azonnal fekvőhelyzetbe nyomja magát, ahogyan megpillantja az ágya mellett álló idegrohamot kapó apukát.
- Elmondanád, hogy mégis mi a francot csináltál? - Ordítja. - A munkából kellett idáig rohannom, hogy megnézzem mi van azzal a hülye fejeddel. Komolyan ennyire felelőtlen vagy? Elképeszt a nemtörődömséged. - Az állam szinte leesik a meglepődöttségtől. Ennek meg mi értelme van? A fia az orvosok szerint nagyon súlyos agyrázkódást kapott, erre ez meg itt üvöltözik? Apa az ilyen? Zayn meg, meg se mer szólalni.
- Már elnézést. - Szólalok fel, mire mindketten felém kapják tekintetüket. - Egyáltalán nem Zayn hibájából történt. Foci meccsük volt és ellökték. És igen a fel nem tett kérdésére válaszolva rendben van, de agyrázkódást kapott. - Cinikus voltam, de nem érdekelt. Feldühít az ilyen ember.
- Magácskában kit tisztelhetek? - Kérdezi fintorogva. - Ő az új prédád? - Kérdezi Zayn-től, aki inkább elfordítja fejét az ellenkező irányba. Köszi a támogatást... - Jobb ha rám hallgatsz apróság. Nem jársz jól a fiammal, mert egy igazi tapló. Azt ajánlom menekülj amíg lehet.
- Nem vagyok a prédája! - Szűröm ki fogaim között. Sértett a tudat, hogy ítélkezik pedig nem is ismer.  
- Lényegtelen. - Legyint. - Hidd el, hogy megszerez magának, ha nagyon akarja.
- De nem akarja! - Felrobbanok az idegességtől.
- Majd meglátjuk. Mindenesetre én szóltam. - Vonja meg a vállát.
- Már tudom, hogy honnan örökölte Zayn a bunkó stílusát. - Már nem érdekelt az etikett se az, hogy az idősebbekkel tisztelettel kell bánni. Nem beszélhet így velem!
- Már megbocsáss. - Kerekedik ki a szeme.
- Jól hallotta! És én most megyek.
- Emily várj! - Szólt utánam Zayn és én hülye visszafordultam hozzá. Tekintetében égett a bűntudat, de nem szólt semmi.
- Neked is szia! - Bevágtam magam mögött az ajtót és rohanva indultam meg a kijárat felé, de nem sokáig jutottam, mert belebotlottam a többi fiúba a váróteremben. Nem gondolkozva egyenesen Niall felé vettem az irányt és testem egy kisebb puffanással adta tudtomra, hogy megérkeztem. Szorosan öleltem magamhoz. Nem Zayn apjának szavai fájtak, hanem a tény, hogy én támogattam őt mikor kellett, de ő csak kussolt mikor az apja nem csak engem, de őt is alázta. Már megint ki lettem használva...
- Baj van? - Hallom meg Niall édes és aranyos hangját, ahogy a hajam simogatásával nyugtatni próbál.
- Zayn apja egy vadbarom. - A szavak csak úgy jönnek belőlem, de mire feleszmélek Harry szinte rohan a szobába ahol Malik fekszik. - Mi az? - Kérdezem könnyes szemekkel, de senki nem válaszol.
- Nagyon megbántott? Mr. Malik nem a kedvességéről híres. - A kisebbik Malik sem, de ezt inkább magamban tartottam.
- Egy seggfej. Nem is aggódott a barnaság miatt. Leüvöltette a fejét, aztán engem piszkált, mert már nem tudtam nézni, ahogy bántja Zayn-t.
- Beszóltál neki? - Nevet fel Louis.
- Be. - Bólintottam egy aprót.
- Jól tetted. Zayn apja egy igazi barom. Meg se érdemelni, hogy apának nevezzék. - Liam mérges volt most először láttam rajta, hogy mennyire védelmező és a fiúk közül talán benne tombolt legjobban az igazságérzet. - Gyere Emily, haza viszlek! - Szólal meg újra Payne. - Nem bírnék most nyugottan bemenni oda, te pedig nem mehetsz haza egyedül. Mennyünk, rendben? - Én csak bólintottam és felvettem a kabátom. Elköszöntem a szöszitől aki a lelkemre kötötte, hogyha hazaértem hívjam fel. Louis szorosan magához vont és egy gyöngéd puszit lehelt arcomra, amitől melegség járta át a szívem minden kis szegletét.
- Majd beszélünk. - Teszi még hozzá és tudom, hogy megfog látogatni otthon. Ettől már most zavarba jöttem, mert pontosan tudtam, hogy mire gondol.

...
 - Zayn apukája miért ilyen barom? - Kérdezem, mikor Liam befordul a kereszteződésnél.
- Mindig is ilyen volt. Már kicsinek is így bánt vele és soha nem volt a kedvesség mintaképe. - Válaszolja és látom rajta, hogy mennyire dühíti ez az egész. Liam nagyon jó ember. Elegem van ebből a témából, így megpróbálok feldobni egy másikat.
- Megnyertétek a meccset?
- Meg. - Válaszolja és egy büszke mosollyal felém fordul. - Miatta nyertünk. Zayn-ért. Neked pedig külön hálával tartozunk. Nem lettünk volna ennyire nyugodtak, ha te nem mész vele. Mindenki nevében köszönöm meg neked, hogy ennyire édes voltál és félretetted az érzéseidet.
- Ugyan, ez semmiség és tény, hogy Zayn nem a szívem csücske, de aggódtam érte, sőt azt kell, hogy mondjam rettenetes érzés volt őt így látni. Borzasztó.
- Sejtem. Emily Wood  te egy hős vagy! - Kacsint rám.
- Nem Liam az te vagy. - Mosolygok rá. - Az én szememben legalábbis biztos. Liam csak rém nézett és látta, valamit a szemében. Mintha bánatos lenne. De miért? Rosszat mondtam? Bolond vagy Emily! Neki is van múltja. Nyilván eszébe jutott valami. Valami ami rosszul érinti.....

...

Nem értem magamat. Nem értem és már nem is akarom. Mert talán fájna a felismerés, fájna a tudat, hogy megint képes lennék elkövetni ugyan azt a hibát. Beteges vagyok. Saját magamnak okozok problémát. Egyszer azért jó lenne ha feltalálnák az időgépet, mert így visszamehetnék az időben és emlékeztetném magam a hibáimra és arra, hogy az életemet tönkretenné még egy olyan kapcsolat, mint amit Anthony-val éltem meg. Nem történhet meg úja és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megállítsam. Nem törhetnek fel az érzelmeim. Mert én már nem ugyan az a lány vagyok! Nem szeretek olyat, aki nem szeret engem. Nem leszek kellék és pótlék se. Emily Wood vagyok és egy nap megtalálom az igaz szerelmemet.

2013. december 3., kedd

Sziasztok! Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ilyen régen volt már új rész. Annak ellenére, hogy ennyit késtem, ez se lett a leghosszabb, de csak azért mert ennek még lesz fojtatása is és ha egybeírom, akkor túl kacifántos lett volna. Mivel újra van számítógépem és ezen a héten kevesebb dolgozat lesz az iskolában, még hétvégén vagy pénteken felrakom az új részt :) 

Utóirat: Köszönöm, hogy egyre többen vagytok :) Nagyon jól esik. Ha nem lenne nagy kérés, akkor komizzatok, hogy megtudja, mi a véleményetek. Fontos lenne számomra.
Még egyszer köszönöm, imádlak titeket! :)

13. Fejezet 

Nekem is fontos (1.)


- Na és ez? - Kérdezi Niall, miközben megfordul tengelye körül, hogy jobban megfigyelhessük kiválasztott öltönyét. Muszáj volt el jönnünk vele, mert félő, hogyha egyedül döntene, úgy nézne ki mint egy cirkuszi artista, akit belemártottak egy festékes bödönbe. 
- Nem! - Vágjuk rá egyszerre Ashly-vel.
- Most miért? Szerintem menő.
- De hát lila. - Fintorodik el Ash. - Ez egy bál Niall, nem pedig farsang.
- Akkor válasszatok ti, ha már ilyen jó stílustanácsadók letettek hirtelen. - Szőke barátom mellkasa előtt összefonta kezeit és várakozva ránk pillantott. - Gyerünk, gyerünk még a meccsemre is oda kellene érnem.
- Nem mi tehetünk róla, hogy őnagysága mára tervezte a vásárlást. - Forgatja meg szemeit Ashly. 
- Majd én keresek neked valamit. - Sóhajtottam fel fájdalmasan és feltápászkodtam eddig kényelmesnek bizonyuló helyemről.
- De azt előre leszögezem, hogy nem veszek fel fekete öltönyt, mert az túl hétköznapi. 
- Óhajt még valamit az úrfi? - Kérdezem felvont szemöldökkel, mert bár imádom a szöszit, van, hogy kiborít.
- Nem semmi más. Távozhat. - Legyint a kezével és tényleg próbál úgy viselkedni mint egy előkelő, de álcáját hamar megtöri, mert hangos nevetésbe kezd. - Ugyan picúr hisz tudod, hogy szeretlek. - Jön oda hozzám és szorosan átölel. Ezért is imádom őt, mert mindig érezteti velem, hogy szeret. 
- Én is imádlak, de eressz el, mert így sosem lesz meg a ruhád és elkésünk a meccsről. - Óvatosan elengedett, de nyomott még egy puszit a fejem búbjára, majd összekócolt azt, amiért haragudhattam volna rá, de nem ment. Ehelyett csak felnevettem és elindultam öltönyt keresni.
  Van itt minden. A legdrágább alkalmi ruháktól, a legolcsóbbig, a feketétől egészen a zöldig mindenféle öltöny megtalálható. Lassan lépkedek a sorok között keresve egy olyat, mely illik legjobb barátom személyiségéhez. Nehéz mert ő mindenféleképpen egyedit akar lenni, ami nem is lenne baj, ha nem egy bohócnak akarna öltözni. A kettő között kell találnom valamit. Valamit ami nem túl feltűnő, de nem is hagyományos. A tekintetem megakad egy összeállításon. Nem az a rikító fajta, de nem is snasszos. Pont jó. Ráadásul színben illik a mi ruháinkhoz is. Gyorsan lekapom és sietek vissza barátaimhoz, hogy minél hamarabb végezhessünk, mert hiába vagyok lány, azért én sem szeretem az órákig tartó vásárlásokat, ráadásul Niall ezerszer rosszabb bármely lánynál. Visszaérve azonban nevetőgörcsöm támad, ahogy észreveszem a két birkózó felet a földön. Ha bárki az hinné, hogy Ashly áll vesztésre, akkor közölném, hogy ez nincs így. Barátnőm a szöszin ülve, rúzzsal a kezében próbálja kipingálni az alatta fekvő kétségbeesett fiút, akinek jobb arcféltekén már egy vastagon meghúzott rúzscsík virít. Elnéztem volna még egy ideig ezt a nyilvánvalóan egyoldalú küzdelmet, de az órámra pillantva rájöttem, hogy rendet kéne tennem.
- Donoven! Horan! Abbahagyni! - Szóltam rájuk erényesen.
- Igenis anyu! - Jött a válasz egyszerre.
- Ezt vedd fel! - Nyújtom oda neki az általam kiválasztott szettet.
- Jól van mami. - Bólint, majd elveszi tőlem a ruhákat és a próbafülkébe sétál. Eltelik pár perc mire kifárad onnan, de viszonylag gyorsan kész lett.
- Na milyen? - Kérdezi Niall egy ezerwattos mosollyal az arcán és ebből tudom, hogy neki is tetszik.
- Szuper. - Vágja rá Ash izgatottan.
- Sármos vagy Horan. - Kacsintok rá.
- Akkor azt hiszem, megtaláltuk az igazit.

***

A hatalmas stadionba érve az a látvány és hangulat fogad, amit már megszoktam az Angliában eltöltött hónapjaim alatt. A tömeg tombol és annak ellenére, hogy a fiúk még pályára se léptek az izgalom és a feszültség a két csapat szurkolói között már most érezhető volt. Niall már rég lent van a fiúkkal és az edzőjükkel, míg mi barátnőmmel a helyünket keressük. Ismerős arcok tömkelegét fedezem fel. Sulis osztálytársak, évfolyamtársak, a büfés, de még a szomszéd néni is ellátogatott a mai meccsre. Aranyos, hogy ennyire szívükön viselik a csapat sorsát. Niall egyszer mesélte, hogy mikor egy évvel ezelőtt kikaptak az egyik legjobb és legnevesebb gimis csapattól, akkor Doncaster lakosai összefogtak és közösen rendeztek egy hatalmas bulit a fiúk tiszteletére. A szöszi szerint, akkor először mindannyian úgy érezték, hogy egy nagy család részei és ettől még eltökéltebbek lettek és tovább hajtottak annak érdekében, hogy egy nap ők legyenek a legjobbak és, hogy büszkeséget szerezzenek nem csak a sulinak, de a városban élőknek is. Ahogy elnézem, tényleg mindenki kiáll mellettük. Az emberek arcán ott ékeskedik a sulink címere és a három alapszíne, a kék, a piros és a fehér. Persze ebből mi sem maradtunk kis Ashly-vel. Nekem még csapatmezem is van, amit a szöszi adott, hogy nyugodtan vegyem fel, mert szeretné ha rajtam lenne.
A hangos kiabálások és a tapsviharok miatt nem lehet hallani semmit, de Ash tátogásából és mutogatásából annyit kivettem, hogy talált ülőhelyet számunkra. Nekem se kellett több szinte azonnal lehuppantam az egyik székre és alaposan körbenéztem. A stadion tömve van és ez egyszerre ijesztő és lenyűgöző látvány. Különböző korú és nemű emberek százai foglalnak helyet a stadion székein és mind csak egy dolog miatt jöttek el, mégpedig, hogy szurkoljanak a csapatuknak.
- Szerinted nyerni fognak? - Kérdezi üvöltve barátnőm.
- Remélem! - Válaszoltam hasonló hangnemben. - Én bízok bennük.
- Én is.
És hirtelen a hangzavar még nagyobb lett. Az izgalom még tapinthatóbb. Tekintetem a pálya zöld füvére szegezem. Nem vagyunk túl messze tőle, nagyjából pont a közepén találhattunk helyet. Hirtelen több tucatnyi játékos özönlik a pályára. A mi fiaink sötétkék mezben, míg az ellenfél csapata narancssárgában van. Mintha egy előre megbeszélt koreográfiát tanultunk volna be. Mindenki egyszerre felállt és a sulink nevét kiáltotta. Fogalmam sincs hogyan csináltuk, de sikerült. Tekintetemmel a szöszit keresem, de nem találom. Már kezdek megijedni, hogy lehet történt vele valami a bemelegítés során, mikor a mellettem ülő leányzó hangosan fel kiállt.
- Ott van Niall! - Üvölt Ashly és ujjával abba az irányba mutat, ahol felfedezte a szőkeséget. Végre én is észrevettem, ahogyan egy focilabdával dekázgat. Jól néz ki és ezt nem is lehetne letagadni. Tipikusan az a fiú akinek jól áll a focilabda, a mez és minden más amit a pályán csinál. Niall hirtelen abbahagyja a dekázás és elkezdi pásztázni a tömeget. Nyilván őt is meglepi ez a rengeteg ember, aki mind őt nézi.
- Hajra Niall! - Kiáltom el magam, annak ellenére, hogy valószínűleg nem hallja. Furcsa de a szívem hevesebb tempót kezd diktálni, ahogy a narrátor bemondja, hogy már csak öt perc van hátra, a kezdésig. A fiúk felsorakoznak, mindenkinek bemondják a nevét, hogy melyik poszton játszik és, hogy hányas mezzel. Niall csatárt, Louis-val együtt. Liam és Zayn középpályás, míg Harry védő. Erősek. Nyerni fognak. Nyerniük kell! A csapatkapitányok a bíróhoz lépnek és fej vagy írással eldöntik, hogy ki kezd. Louis mázlija miatt mi kezdünk.
- Gyerünk srácok, sikerülni fog!

***

Már majdnem vége az első félidőnek, hiszen már csak nyolc perc van hátra. A fiúk nagyon ügyesek, de az állás eddig döntetlen. Keményen játszanak, ami meg is látszik, mivel eddig öt sárga lapot osztott ki a bíró. Nagyon izgalmas mérkőzés, azt meg kell hagyni. Nem vagyok túl jártas a fociban, de ezt még én is levágtam.
- Igen! - Harsogott fel a szurkolótáborunk, mikor Zayn szerelte az egyik játékost és kicselezve azt egyedül megtudott indulni a kapu felé. Az izgalom a tető fokára hágott. Itt az idő, hogy átvegyük a vezetés. Zayn rúgni készül és nagyon úgy néz ki, hogy célba is talál. Viszont szinte a semmiből becsúsznak alá, kimozdítják  talpa alól a talajt és olyan erővel csapódik a földnek, hogy még nézni is rossz. Te jó isten!
Egy hangos síp. Ennyi hallatszik, Zayn fájdalmas üvöltése mellett. A szívem olyan gyorsan ver és olyan erővel, hogy szinte hallom. Csend telepedik az egész stadionra. Senki nem szól, senki nem mozdul. Egyedül az edző üvölti el magát.
- Hívjatok mentőt! Most! - Mentőt? Ennyire súlyos lenne? Nem! Nem, az nem lehet..
Zayn fájdalmas üvöltése abbamaradt. Megijedtem. Ordíts! Kiabálj! Adj már valami jelet arról, hogy életben vagy! Gyerünk!  De semmi. Zayn csak feküdt és a körülötte álló emberek mind eltakarták. Sírni támadt kedvem. Soha nem akartam, hogy baja essen, annak ellenére sem, hogy nem kedvelem.
- Jézusom. - Hallom meg barátnőm törékeny és bizonytalan hangját. A síri csend kezd egyre nyomasztóbb lenni. - Nézd! - Ashly két verekedő alakra mutat. Hatalmasat nyelek mikor rájövök, hogy kik azok. Niall és az a gyerek aki fellökte Zayn-t. A szöszin látszik, hogy dühös. Sose láttam még ilyennek. Már épp egymásnak mennének, mikor Harry közéjük áll és lenyugtatja a Niall-t. Ha mindez nem lett volna bőven elég még a játékvezető is felszólalt.
- Kérem maradjanak a helyükön. A meccs tizenöt perc múlva fojtatódik. 
- Mi van? Ez teljesen megbolondult? - Nemtetszésemnek nem csak én adtam hangot. Az egész stadion az emberek félhangos mondataitól zengett. Egy tizenhét éves srác olyan súlyosan megsérült, hogy mentőt kell hívni hozzá. Erre meg, még folytatni akarják? Kik ezek? Robotok, hogy nincs szívük? Az ereimben még a vér is megfagyott. Olyan mérges vagyok, hogy még a fejem is megfájdult.
- Emily! - A nevemet kiabálja valaki, de fogalmam sincs ki. Ashly oldalba bök és a pálya felé mutat. Harry az. Harry kiabál nekem. Kezével int és én nem tétovázok azonnal megindulok felé. Ha más nem is ő legalább elmondja, hogy mi a helyzet. Sosem szerettem futni, de most olyan sebesen szaladtam le a sorok között, hogy tuti rekordot dönthettem volna. Az elválasztó korláttal sem törődök, bár egy kicsit hezitálok mikor le kell ugranom. Végül ráveszem magam, de elvesztem az egyensúlyom és a fürtösnek kell megtartania. Nem szól semmit pusztán csak elenged és elindul a hely felé ahol Malik is fekszik. Hiába szeretném a lábaim nem mozdulnak. Biztos látni akarom én ezt? Harry észrevehette, hogy nem követem, mivel hátrafordult. Szemeiből kiolvasható volt minden. Dühös, csalódott, szomorú és kétségbeesett. Nem mutatta ki, de én láttam rajta. Nem tehetem meg ezt vele. Nyilván akar valami. Nem lehetek nyuszi. Segítenem kell. Nem tudom honnan merítettem erőt és bátorságot, de elindultam a fürtös után. Mikor megláttam Zayn-t, még a lélegzetem is elakadt. A feje hátul olyan erősen vérzik, hogy a több rétegnyi gézlap se segít rajta. Lesápadt, ami már csak azért is fura, mert nem egy tipikus albínó alkat. Innen is látszódik, hogy mennyi vért vesztett. Rémisztő látvány volt, egy erős fiút, ilyen törékenynek és sebezhetőnek látni. A szívem ezer darabjaira tört és hirtelen nem számított, hogy ki ő, hogy mi tett vagy mondott nekem, egyszerűen nem tudott érdekelni. Nem vagyok orvos, de annyit én is megtudok állapítani, hogyha sürgősen nem viszik kórházba, akkor túl sok vért fog veszíteni és meghalhat.
- Kérlek menj be vele a kórházba. - Szólal meg mellettem Harry. Először azt hittem, hogy rosszul hallok. Miért pont én? - Mivel a meccs folytatódik senki sem tud bemenni vele. Tudom, hogy nem vagytok jóban de...
- Rendben. - Vágok közbe.
- Tényleg?
- Persze. - Tekintetem nem tudom elszakítani a a sápadt fiútól. Furcsa de én még így se látom csúnyának. Nem akarok mást, csak, hogy végre jöjjön a mentő és, hogy Zayn jobban legyen. Ha kell támogatom, vért adok neki, vagy megszorítom a kezét ha arra van szüksége. Nem vagyok a barátja, sőt Zayn utál engem. De ez nem számít. Nem számít mert tudom, hogy a barátainak és a családjának fontos és bár fáj beismerni nekem is az.